Rémálom!

Sziasztok!

Nem húzom!

3.rész

Nem sokkal később Mike esett be az ajtón,ettől megrémültem,és erőteljesen vertem bele a fejem a mellettem húzódó rideg falba.
- Mi történt?
- Honnan tudod,hogy történt? - ültem fel a fejem fogva.
- Amanda szaladt fel,és elmesélte,hogy egyszer csak elájultál.Gyere - emelt fel - hazaviszlek.
Nem volt se kedvem,se erőm vitába szállni vele,így beleegyeztem abba,hogy hazavisz.Gyorsan rohant ki velem a kocsihoz,de most az energiám teljesen a helyén volt.Nem éreztem magam olyan rosszul és nem remegett egyik testrészem sem.De tudtam! Alvásra van szükségem és egy orvosra.Mike betett a kocsi hátsó ülésére,amin kényelmesen elterülhettem, mikor Amanda - ismét a semmiből - odafutott hozzánk.
- Minden rendben lesz? - kérdezte,de nem rám nézett,hanem egyenesen a bátyám szeméb,aztán lesütötte a szemét.
Ami azt illeti néha határozottan fel tudtam volna rugdosni Amandát,de nem most!Erőt vett magán és a testvérem szemébe nézett.Igen tutira forr valami.Ez megmosolyogtatott.

- Persze.Velünk jössz? Meg kellene venni egy görcsoldót.Ez nekem ciki lenne...
- Fázom - szóltam ki,mire Mike becsapta a hátsó ajtót,majd behuppant előre,eközben Amanda is ezt tette.
Hátrafordult.
- Jobban leszel!
Biztosan,de nem ebben a másodpercben.Felültem,mert tudtam ha egy kicsit feküdtem volna még,biztosan elaludtam volna.Nem tudom,hogy helyes döntés volt-e felülnöm,mert...A bejáratnál állt,és túl feltűnő volt,hogy ne vegyem észre.Minket figyelt.Engem figyelt.A szeméből mindent le lehetett olvasni.Nyitott könyv volt,és amikor odaintettem neki...A könyvet hangos suhogással becsapta.
- Mi a baj?
- Miért? - kérdeztem az anyósülésben pöffeszkedő - jó értelemben - barátnőmtől.
- Sóhajtottál egy nagyot.Nem kell esetleg,hánynod vagy valami...
- Semmi baj! Inkább visszadőlök.
Az agyamban lévő tekervények csak forogtak és pörgették az eseményeket.Mikor megláttam,hogy ott ül a helyemen,utána mikor átmentem,és bejött hozzám a szobába.Most pedig engem figyelt.Volt valami figyelmeztető jelzés,abban ahogy meghátrált mikor a tegnap estét említettem.Először magam hittem bugyutának.De nem!Lehetséges,hogy igazam volt.
- ....akkor egy kávé délután? - hallottam bátyám hangját.Feléjük pislogtam,mire Amandának széles mosoly húzódott a száján.Ha nincs füle a szája biztosan körbetekeredik vagy kétszer a fején.
- Rendben.
- Akkor bemész vele?
- Persze,gyere Carrie.Vár az orvos. - bökött a fejével jobbra,majd kimásztunk a kocsiból.A lábam már nem remegett,és már hányingerem se volt.Aludni akartam.
- Innen hazasétálunk,csak menj haza. - szóltam be a lehúzott ablakon mire megrázta a fejét.
- Megcsinálom az ágyad és felhúzom a gázt,majd utána rakok tüzet,hogy meleg legyen.De visszajövök.El ne merj indulni megértetted?
Azt hiszem mostanában kezd nagyon fenyegetőző hangon beszélni,de ez most aggódóan fenyegetőző volt.
Egy szót sem szóltam,mert egyrészt megijedtem,másrészt gyorsan le kellett ülnöm,ugyanis a térdem újra remegésbe kezdett.Amint beléptünk a helységbe levettem a felesleges ruhadarabokat amit még Amanda hozott utánam mikor elájultam.Gyorsan lehuppant mellém,és feszengve várakoztunk,hogy sorra kerüljek.
- Kávézgatás? - kérdeztem nagyon halkan,mire az álla megfeszült,fújtatott egyet és résnyire összehúzta a szemét.
- Következő! - szóltak ki,mire felpattantam és besiettem - Panasz?
- Összeesek,de igazából szerintem csak női bajaim vannak.
- Meghallgatom oké? - húzta fel rajtam a pólót,és azt a hideg vacakot a mellkasomhoz szorította.Mélyeket lélegeztem.Nagyon. - Semmi komoly.Akkor csak a menstruáció zavarta meg ennyire.Viszlát! - mondta,majd benyomta a gombot,ami azt jelentette: A rendelés a mai napra véget ért!
Amanda ott ült mozdulatlanul,mikor kiértem.
- Minden oké?
- Persze - bólintott,majd elindult kifelé az épületből.
Ahogy kiértünk a Renault akkor állt meg a járdaszegélyénél.Gyorsan bepattantunk,és száguldoztunk is haza.Annyira sok ugyan nem kellett,hogy hazaérjünk,mégis egy örökkévalóságnak tűnt.Mikor kiszálltunk a kocsiból a ház előtt,megcsapott a hűvös levegő.Mikor lett ennyire hideg?Mintha fagyit öntöttek volna a pólóm alá.
Megfordultam.
- Daniel? - suttogtam a semmibe.
- Mi? - nézett rám Mike nagy szemekkel.
- Csak azt hittem láttam valamit,de nem lényeges. - legyintettem.
Bólintott egyet,majd visszaült a kocsiba.
- Hazaviszem Amandat.
Egy szót sem szóltam,csak felrohantam a házba,ledobtam a cipőimet és beálltam egy forró zuhany alá.Égette a forró víz a testem mégis végig cikázott rajtam a hideg.Mintha valaki folyamatosan figyelne.Szinte érzem.Olyan közel van,hogy akár meg is érinthetném.
- Begyújtok. - hallottam egy ismerős hangot,mire bólintottam egyet.Tudtam,hogy nem látja.
Miután sikeresen lezuhanyoztam,bebújtam a paplan alá.Sokáig forgolódtam és próbáltam összeszedni egy értelmes gondolatot,hogy csak szimplán üldözési mániám van,de semmi értelmes magyarázatot nem találtam.
Elaludtam.Rémálmok gyötörtek.
A hintaágyban feküdtem és a csillagokat bámultam,pont ahogy szinte minden este,amikor anyáék elaludnak.A cigi émelyítően hatott a szervezetemre,ami ebben az esetben pozitív volt.Aztán megjelent a követőm.És rám vetődött a cigaretta rám esett és belesüllyedt a bőrömbe.Felszisszentem fájdalmamban,de nem tudtam ellene mit tenni.
- Miért bántasz engem? 
- Te hozzám tartozol...
- Daniel? - borzongás futott végig a gerincemen.
A következő pillanatban,minden eltűnt és helyette köd vett körbe a hintaágyban.
- Segítség.. - harsogta egy hang a ködfátyol mögül,én pedig egy lépést előretettem.
- Daniel? - kérdeztem újra,aztán egy alak jelent meg..Túl nagy embernek.
De mi lehet az?
- Jobban vagy? - nyitott be az ajtón Amanda,amire felugrottam ijedtemben.
- Azt hiszem.Rémálmom volt.
- Daniel nevét ordítottad.Állandóan.Ez kóros! - ült le az ágyam végébe - Gyere készítettem forró csokit.

Most,hogy ilyen fantasztikus bánási módban részesítettek nem hagyhattam,ki így lementem és leültem a kanapéra egy pokrócot magam köré tekerve.Sokkal erőteljesebbnek éreztem magam.
- Mike is hallotta... - ülte mellém - mérges volt.
- Te tökéletes barátnő vagy! Segítesz nekem,hogy távol tartsam magam tőle?
- Mindenképp - vágta rá és göndör fürtjei fellibbentek,ahogy ugrott egyet örömében.
- Azt hiszem követ engem...és ez ijesztő.
- Lassan beesteledik és én megyek - oda masírozott a konyhapulthoz,majd a kezembe nyomta a forró csokit - holnap benézek.
- Héj,Am! - csak akkor szólítottam így amikor valami titkot akartam,titokban tartani - Ne mondd senkinek,hogy követ.Lehet,hogy az agyamra ment a betegség.
- Nem mondom! - vágta rá,majd bezárta az ajtót.
Unalmamban bekapcsoltam a TV-t és úgy döntöttem,hogy egy zene csatornára kapcsolok.Mindenhol szerelmes dalok mentek,amik egyrészt megbolygatták a gyomrom,másrészt valamit felidéztek bennem.Ez pedig egy szempár volt.Jég kék,és szinte belefúródott az enyémbe.
Elhessegettem a gondolatot. Rá gondolni is tilos,Carrie! 
- Elég meleg van? - nyitott be Mike,mire elmosolyodtam.
- Elég ahhoz,hogy elájuljak. - válaszoltam,majd egyet lépett előre,és bezárta maga mögött az ajtót - Köszönöm.Kimegyek elszívok egy cigit.
- De csak a teraszon,és erősen figyelj a sötétre.Apuék még nem értek haza.
- Anya?
- Ő se.
- De hát délután 4 óra már javában elmúlt. - néztem az órára.
- Én is tudom,de ez az ő dolguk.Anyu jelzett,hogy nem jönnek egyhamar,de azért óvatosan. - figyelmeztetett,majd kiosontam a teraszra.
Meggyújtottam a cigit,és leültem a hintaágyra.Most nem feküdtem le.Nem akartam,hogy hasonlítson a rémálmomra.Miközben gyorsabban szívtam a cigit a kelleténél,nem csak a sötéttel kellett megküzdenem hanem az erősen szitáló köddel is.A ciginek pillanatok alatt a végére értem és eldobtam a szokásos helyemre.Egy elvágott régi rozsdás csőbe,ami egyszer a terasztetőt tartotta a magasban.Azóta fel lett újítva és ez is meg lett változtatva és az üreges belseje nagyon jól jött az ilyen eseteknél.

- Carrie.. - hallottam egy elhaló hangot.Rögtön hátra kaptam a fejem,és a szívinfarktus elkapott.
- Daniel? - odarohantam - Mi történt?
- Cam...Cam...
- Cameron? - pislogtam értetlenül - Mi van vele?Verekedtetek?
- Verekedetünk..- mondta halkan,majd szétolvadt a kezeim között.

Újabb rejtelmek!

 Sziasztok!

Második rész!

Igazából nem a vámpírnaplók szereplőire gondoltam kép gyanánt,de mást nem találtam! :/

Remélem tetszik a történet.

Puszika nektek! :)

Nem igazán tudtam hova tenni,azt,hogy Daniel újra eltűnt a szemem elől.Pár másodpercig hitetlenül álltam és azon kattogott az agyam,hogy újra bekopogjak-e vagy sem.De mégis mi történt?
Egy percig néztem az óriási házat,majd hátat fordtva annak,elindultam haza..
- Hol voltál ilyen későn?
- Figyelj Mike..El kellett szívnom egy újabb cigit.Tisztáznom kellett a gondolataimat magammal.
Hazudtam.És tudtam,hogy ez a mi családunkban nem helyes.Mert voltak titkot,ki nem mondottak.Például az,hogy cigizek,de sosem kérdeztek rá,hogy cigizek-e.Ha megtették volna,akkor elmondtam volna,hogy szokásom,de még nem olyan durván.Napi 4-5 szál rosszabb esetben.
- Milyen gondolatokat? - kérdezte,de olyan félelmetes hangon,hogy számára észrevétlenül,de egy kicsit hátrébb léptem.

- Emlékeket! - vettem egy mély levegőt,majd nyeltem egy nagyot.
- Vele kapcsolatban? - köpte ki a vele szót.
- Igen. - suttogtam,miközben azt néztem,hogy a padlón már megszáradt a kakaó és, hogy ezt majd sikálnom kell majd.
- Megmondtam,hogy tartsd magad távol tőle! - ordított rám,majd felviharzott a szobájába.
Semmi veszélyeset nem találtam Danielbe.És...Tudnom kellett,hogy ő az.Bele kellett néznem a szemébe,mivel akkor nem tehettem meg.Akkor!Mikor egyszer csak eltűnt az életemből.Mintha soha nem is létezett volna...
Feküdtem.
Ágyba voltam és csak járattam az agyam.Segítséget kért tőlem,és nem tudtam,hogy mi az ami ennyire megrémítette.Mégis..haragudtam rá.Bármennyire is szerettem volna segíteni rajta,piszkosul mérges voltam.
Azért is,mert eltűnt akkor és többet nem keresett.Soha...Most pedig újra felbukkan,mintha mi sem történt volna.
Döbbenten vettem észre,hogy elmúlt éjfél ,de az álom valahogy nem jött a szememre.Lesiettem a konyhába,hogy egy pohár meleg tejet zúdítsak magamba.Ahogy leértem,nem oltottam lámpát a folyosón,mivel anyáék szobájából kisütött a még bekapcsolt TV fénye.Gondolom,véletlenül hagyták úgy,elaludtak.
Betettem a pohár tejet a mikróba,majd miután felmelegedett kivettem azt,és a számhoz emeltem.Aztán felkaptam a fejem,és a hátam mögé néztem.Zajt hallottam de nem láttam senkit.Sehol.Biztosan,csak álmos vagyok,ami megkavarja az elmét.Néha.
A következő pillanatban felpillantottam a velem szembelévő ablakra megvizslatni,hogy megéri-e még egy cigire kiülni az ablakomba vagy sem.Ködszitáló idő volt.Inkább a nem felé sarkalltam.Ennyit nem ér meg egy szál cigaretta.
Elejtettem a poharat.
Daniel arca jelent meg az ablakban.Beesett szemekkel pislogott rám erőtlenül,majd eltűnt.
Képzelődtem volna vagy Daniel tényleg engem figyelt az ablakon keresztül éjfél után?
Felébredtem.
Az agyam ködös volt és minden végtagomat végtelenül nehéznek éreztem.Nem tudom,hogy álom volt vagy valóság ami éjszaka történt,de élesen beleégett a fejembe.Ahogy kibújtam a meleget adó takaró alól,és felálltam az ágy széléről rögtön szédülni kezdtem.Megfordult velem a szoba,én pedig visszaültem az ágyra.Biztosan csak hirtelen álltam fel,és keveset aludtam.
Újra neki iramodtam.A szédülés alábbhagyott,de nem múlt el teljesen.Gyorsan kimentem a fürdőszobába,ahol éppen a bátyám állította be tökéletes homokszínű haját.Végignéztem rajta.Igen,nem csodálom,hogy minden lány oda van érte,mert el kell ismernem,hogy jól néz ki.
- Jó reggelt - köszöntöttem,mire halványan elmosolyodott.
- Elég cefetül nézel ki.
- Jól vagyok. - vágtam rá,de ez hazugság volt.Forgott a gyomrom - Szemét vagy!

A következő percekben elrendeztem bajos ügyeimet,majd kicsit megmostam az arcom.Fogat mostam.Alapozót kentem a fejemre,de csak mert a menszesz miatt kijött rajtam egy két piros pötty amitől kényelmetlenül éreztem magam.Nagyon halványan barnító,majd szempillaspirál.A hajammal is kezdtem valamit.Tényleg cefetül néztem ki.Felkaptam az aznapi ruhámat,majd lementem eltenni az uzsonnát,amit anyu készített,mielőtt elment dolgozni.Anyu óvónő volt,úgyhogy figyelhette a kistestvéremet.Egy cetlit hagyott,mint minden reggel..

 Jó reggelt.

Négyre hazaérek és majd beszélgetünk srácok.

Sok sikert a mai naphoz.Leo-t már most nem lehet lelőni.Fáradt leszek!

Kaja a hűtőben!

Puszi nektek!

- Mit ír? - tépte le a cetlit Mike a hűtőről,majd miután elolvasta és felfogta,lerakta az asztalra - Én vezetek.

- Miért? - kérdeztem felháborodva,mire kidülledt szemekkel nézett rám.

- Mert tényleg cefetül nézel ki.

Miután beültem a kedves Renaultba,aminek most nagyon szerettem,hogy nincs búgó hangja,meghúztam egy kicsit az ablakot.A friss levegő a homlokomat csapdosta,de ettől nem éreztem erősebbnek magam.

- Felkészültél a biosz dogára? 

Basszus a dolgozat.

- Nem. - válaszoltam kurtán.

- Semmi baj..majd megmondom Amandának,hogy súgjon.

- Ha Amanda közelébe mész,szinte bepisil az izgatottságtól.Majd én megmondom neki.

Ezután egy szót se szóltunk egymáshoz,míg a suliba nem értünk.

- Majd ebédszünetben. - mondta és beriasztózta a kocsit,majd a haverjaihoz lépett.Velem szemben Pete és Carla nyomult keresztül a tömegen,miközben flegma és lenéző pillantást vetettek mindenkire.Beleértve engem is.

- Imádom a kocsitokat. - ugrott elő Amanda a semmiből.

- Valóban?Én is.

- Mondták már,hogy nagyon szarul nézel ki?Minden rendben?

Gondolkodtam rajta,hogy beavatom a tegnap éjjeli álmomba,ami valóságosnak tűnt,de inkább csak megráztam a fejem.

- Segítened kell.Biológiából meghúznak,ha még egyszer kapok egy karót.Mindenből jó vagyok csak abból nem.

- Mellettem ülsz.Baj nem lehet - kacsintott,majd miután kivettük a könyvet a szekrényből rögtön beültünk a terembe.Egy két dolgot még átnyálaztam,majd bejött egy tanár.De nem a biológiatanárunk volt az.Ez egy nő volt.Gyönyörű hosszú haja a derekát csapkodta,és szép mosolya még engem is meglepett.

- Sziasztok.Én vagyok az új tanárotok.Mrs.Grenne vagyok.Gondolom hallottátok,hogy Mr.Peterson súlyos balesetet szenvedett,így a további hónapokban én leszek a tanárotok.Mivel nem volt ideje összeállítani egy dolgozatot,amit beígért,így legyen ez egy ismerkedős nap.Te!

Barátnőm felállt mellőlem és göndör fürtjeit megigazította.

- Amanda Gray vagyok.Itt lakom,és imádom a biológiát.Szeretem a kis cuki macskámat,aki mindig szopja a nyakam,és az ujjam... - mondta halálosan komolyan,mire mindenki felnevetett.

- Szopja? - kérdezett vissza meglepődve,és elfojtott egy nagy mosolyt.

- Igen.Kiscica és az anyukáját elütötte az autó...és fecsiztem egy ideig.Fecskednővel etettem és ..gondolom még nem nőtte ki.

- Köszönjük Amadna. - bólintott,majd a terem végébe mutatott - Te ott!

- Én? - végigfutott a gerincemen a hideg.Felismertem ezt az összetéveszthetetlen hangot.

- Természetesen.

- Most költöztem ide.Danielnek hívnak és ennyi. - mondta,majd leült.

- És neked ez a stílusod Daniel?Ez a szakadt farmer és ...fekete póló? - próbálta visszatartani az undorát,amiért arcon tudtam volna vágni,de megértem.Hiszen valamilyen szinten én is undorodtam tőle.

- Igen.Baj?

- Dehogyis.

Miután még egy két embert végigkérdezett,én jöttem.

- A nevem Carrie Taylor.Itt lakom,és... - a hangom megbicsaklott,a lábaim remegtek - ..fázom! 

- Minden rendben?

- Lázas szerintem. - hallatott ismét maga felől.

- Le kell vinni az orvoshoz.. - hallottam Mrs.Green hangját,majd egy erős kezet éreztem magam körül,és másra nem emlékszem.

***

Mikor kinyitottam a szememet,egy ember ült mellettem.

- Amanda mi történt? - ültem fel az egyáltalán nem kényelmes ágyon.

- Kaptál pár injekciót.Már jobban nézel ki.Elájultál.Ijesztő volt.

- Ó!

- Kint vár Daniel...beküldöm.

- Mi? - lepődtem meg - Miért?

- Nem tudom.Nekem semmit nem mondd. - rázta a fejét,majd bezárta az ajtót.

Lassan történt most minden.Vagy én voltam ennyire belassulva,de Daniel és Amadna ahhoz képest egész hamar helyet cseréltek.

- Jobban vagy? - kérdezte,de nem jött ki hang a számon,amikor válaszolni akartam.

- Nem találkozhatok veled! -nyögtem ki,mire a szája egyetlen vonallá húzódott.

- Ki mondta?

- Mike.De nem akarlak látni.Nem akarom,hogy az életem része legyél.El akarlak kerülni.

- Ne ...Kérlek.. - mondta,s kezeit az arcához emelte,s erősen belemart magába.

- Menj el.

- De miért?

- Mindennél jobban vágytam a társaságodra,minden nap..Aztán eltűntél.Kitörlődtél az emberek életéből...Megőrültem az elmúlt évek alatt,majd muszáj volt beletörődnöm,hogy talán a képzeletem szüleménye voltál.Búcsú nélkül mentél el,és egy levelet sem küldtél.Elfogadtam,hogy nem vagy.Muszáj volt,és most itt vagy újra,mikor már elfelejtettelek.

- Elfelejtettél?

- Igen.Elfelejtettem milyen jó volt a barátodnak lenni.Mindent kitöröltem ami veled kapcsolatos volt és ennyi év után újra felbukkantál.

- Ezért vagy ennyire beteg?

- Nem.. Tegnap láthattalak?Leskelődél utánam?

- Nem... - hangja teljesen lehalkult és a tekintetéből minden fény eltűnt - Mennem kell - köszörülte meg a torkát,majd ott hagyott.

Furán néztem utána..Megrémített.Minden.

A titokra fény derül.

Sziasztok! :)

Ismét új blog:)

Puszi nektek *.*

Ahogy végigsétáltam a folyosón,mindenki rám szegezte a tekintetét.Utáltam,hogy ennyire kirikítottam a tömegből.A nevem Carrie,Carrie Taylor,és egy életre fekete bárány maradok!

- Láttad?Elvileg valami új srác jött a suliba.Meg kell nézni... - nyafogott az egyetlen barátnőm,miközben folyamatosan a tömeget kémlelte.
- Tudod,hogy engem senki nem érdekel. - ráztam meg a fejem,majd becsaptam a szekrényem ajtaját.
- De engem igen.Azt mondják állati helyes.Fekete haja van és olyan rocker.Olyan rossz fiús.
- Hagyd abba.Neked azóta nem jön be senki mióta megismerkedtél a bátyám haverjával. - húztam ívbe a szemöldököm,mire megrázta a fejét,és fülig pirulva elmosolyodott.
- Az a pasi egy Isten.
- Amanda.Nem érdekel az új srác.Menj és nézd meg egyedül. - mondtam,majd elindultam a rajz terem felé,persze Amandával a nyomomban.
- Úristen a helyeden ül az új srác. - nézett be az ablakon,mire berontottam a terembe,és illedelmesen megköszörültem a torkom.
- Ez az én helyem,megtennéd,hogy keresel egy másik helyet?Kérlek...
- Máris,de add ide a ceruzádat! - nyújtotta felém a kezét.
- Minek?
- Szeretnél erre a rajzra ötöst kapni nem? - egy másodperc töredékéig rám nézett,de a keze nem mozdult.
- De... - válaszoltam értetlenül,majd kivettem a ceruzámat a tolltartómból,és beletettem a kezébe.Valami villámcsapás szerű dolog történt amikor hozzáértem a kezéhez. - Megráztál! - vádoltam meg,mire felnevetett.
Olyan bársonyos volt a nevetése amilyet még életemben nem hallottam.
- Leülsz mellém? - nézett rám Amanda egy pillanatra,majd ledobta a cuccait,én pedig feszengve vártam,hogy mit alkot az új fiú a rajzomon.
- Így már jobb. - mondta,majd a kezembe nyomta nem rég még hulladék művemet.
- Ki vagy Te? - pislogtam rá,de szavakhoz nem jutottam.
- Hát nem igaz,hogy nem emlékszel... - rázta meg a fejét,majd leült egy teljesen más helyre.
- Emlékeznem kellene? - álltam meg fölötte.
- Csak az fog emlékezni rám,aki akkor mikor ... - kezdett bele,de Mr.Adams félbeszakította a kérdésemre adott választ.Mikor jött be?
- Carrie,jöjjön ide.. - mutogatott maga felé egy ujjal.
Amikor odasétáltam hozzá,egy pillanatra a barátnőmre sandítottam aki olyan riadt arcot vágott,mintha szellemet látott volna.A Tanár úr belesuttogott a fülembe,mire barátnőmre pillantottam,aki már tudta is mi a dolga.Felkapta a táskámat és a sajátját is,és már a mosdóban is találtuk magunkat.
- Anyám ,de ciki. - fogtam a fejem.
- Ez bárkivel előfordulhat,ne aggódj. - mondta miközben egy tampont csúsztatott be az ajtó alatti kis résen.
- Csak nem mindenki előtt...
- Hazakísérlek.Mr.Adams van olyan jó arc,hogy igazolással hazaenged.
- Tudom és köszi! - válaszoltam,majd pár perc után elindultunk haza.
Amikor hazaértem,és végig az úton is kattogott az agyam.Ki lehetett az új srác?
- Héj,hallod.Szerintem a szomszédod lesz a csávó. - mutatott a velünk szemben lévő lakásra,ami előtt egy hatalmas kamion állt.A ponyva része tele volt írva telefonszámmal és a cég nevével és különféle matricák és feltűnő dolgok voltak rajta.
- Lehetséges,majd holnap..! - mondtam,majd besétáltam a kapun.Ahogy beértem a házba,hallottam,hogy anyu Leoval játszik,a 4 éves kisöcsémmel,közben pedig a bátyámmal trécsel.
- Komolyan visszajöttek? - aggodalmasan csengett anya hangja.
- Carriet nem engedhetjük a közelébe. - hallottam bátyám szintén aggodalmas és metsző hangját.
- Nem is fogjuk kincsem,nem fogjuk. - anya próbálta lenyugtatni.
- Ki elől akartok elbújtatni? És ki az aki visszajött? - rontottam be a nappaliba.

- Mióta hallgatózol?És miért nem vagy az iskolában? - kérdezte anyu mérgesen,mire hirtelen a bátyám előtt cikinek éreztem volna,hogy a menszeszről beszéljek.Fülig elvörösödtem.
- Rosszul lettem.Elmegyek a boltba pár egészségügyi dologért. - mondtam,majd sarkon fordultam és lekaptam a kocsikulcsot a telefonos szekrény felett lógó kulcstartóról,és már kifele menet kinyitottam az ajtót,hogy mire odaérjek be tudjak ülni.Elfelejtettem nadrágot cserélni,jutott eszembe,de hamar megoldást találtam a problémámra.Beindítottam a kocsit ami olyan halkan indult el,hogy az emberek észre sem vették ha ez a kocsi járó motorral állt mellettük.Renault Laguna.Imádtam ezt a kocsit.Miközben az agyam témáról-témára ugrott,odaértem a sarki boltba ami kettő egész kilométerre volt tőlünk.Miután megtaláltam a bejárathoz legközelebb lévő parkolóhelyet,bezártam a kocsit és miután leellenőriztem,hogy a derekamra kötött pulóveremen nem hagytam foltot,gyorsan berohantam.
Ahogy éppen az egészségügyi dolgok között válogattam megláttam Pete-t,ahogy az idétlen haverjaival nevetgélt.Pete volt a suliban a kosárlabda csapat kapitánya és természetesen nem félt hasán lévő kockáit megmutatni egy-egy meccs után,ezért a lányok olvadoztak tőle.Próbáltam gyorsan elbújni,mert szerette megszégyeníteni az embert.
Észrevett.
- Héj,Carrie kedves..csak nem vérzel?
Legszívesebben letöröltem volna azt a csúf ábrándos vigyort az arcáról,mert pokolian idegesített.Nem szóltam semmit,csak levettem a polcról,ami a kezembe akadt éppen,és rohantam a pénztár felé.
- Miért nem válaszolsz Carrie?Elvitte a cica a nyelved? - lökött rajtam egyet,majd gúnyosan felnevetett.
- Hagyd már szegény nyomorultat.Nem látod,hogy be van rezelve így is? - fogta meg a kezét a hosszú,világosbarna hajú lány,Carla.Ő is egy mocsok volt,ahogy Pete,de legalább ezt a részét megértette.Ha egy lány menstruál,akkor az nagyon rossz érzés.
- Leállhattok. - szólalt meg egy hang mögöttem,mire hátrafordultam.
A bátyám állt karba tett kézzel mögöttem,miközben Pete-tel farkasszemet nézett.Pete mindig is bunkó volt,de valamiért tartott Miketól,aki homokszínű hajával és ég kék szemével,ártatlanul nézett ki mellette.Pete és a lotyója odébb vánszorogtak,mi pedig beálltunk a sorba.
- Jól vagy Carrie?
- Köszönöm,hogy leállítottad őket. - nem,hogy a kérdésre is válaszoljak.Nem voltam jól.Legszívesebben elástam volna magam.Jó mélyre.
Miután fizettünk a pénztárnál,szinte sasszézva rohantam a kocsihoz,hogy szégyenemet minél hamarabb eltakarják a sötétített ablakok.
- Majd én vezetek - felelte Mike,és minden nyígás nélkül beleegyeztem.
Láttam,ahogy az új fiú,ment a járdán,az egyik pizzériázó felé.Nem tudtam levenni róla a szemem.Vicces érzés kerített hatalmába,ami csikizte a belső szerveimet és borzongás futott végig rajtam.
- Nem találkozhatsz vele. - sziszegte a fogai között,mire hirtelen elkaptam a szemem a fiúról.
- Ki ő? Miért?
- Mert nem és kész.Megtiltom.
- Ennek semmi értelme.Azt mondta emlékeznem kellene rá,de én nem emlékszem.Ki ő? Ismerem?És ha igen honnan?
- Ne kérdezősködj már! - szólt rám vadul,és szinte dadogott.A víz csorgott róla,én pedig nem tudtam.Még most sem.A kép nem bírt összeállni.Viszont nem tudtam nem emlékezni jég kék szemére és formás ajkára.Mintha az istenek küldték volna.Nem volt az a macsó típus.Inkább látszott valami lelakott drogosnak.Hosszú fekete kócos hajából ítélve.De ez tökéletes drogos volt,sőt azt hiszem maga volt ő a drog.Fekete pólót,és térdén szétszakadt és - amúgy - kopott nadrágot viselt.Az istenek küldte drog.
- Oké - motyogtam halkan,mire biccentett egyet,majd beállt a füves terültre a kapu elé.A házunk udvarán egy hatalmas diófa éktelenkedett.Valahogy nem illett annyira a képbe,mint ahogy az ember azt várta volna,de meg volt a maga csúf varázsa.
- Minden rendben? - kérdezte anyu,amint betettem a lábam az ajtón.
- Igen,miért?
- Mert sápadt vagy!
- Csak kell egy fürdő,és az,hogy elvégezzem a piszkos dolgokat aludjak egyet,aztán friss levegőt szívjak.Erre van szükségem anyu!
- Jól van. - ezt körülbelül úgy ejtette ki mintha egy ufo lennék nem pedig a menstruálós kislánya.Pedig már éppen kicsi nem vagyok.
Gyorsan felcaflattam a szobámba,levetettem a koszos ruháimat egyenesen kimentem a fürdőbe és bedobtam őket a mosógépbe.Beléptem a tusoló alá,és egy fél órán keresztül folyattam a vizet magamra,utána kezdtem csak neki a fürdéshez.

Miután kiléptem a zuhany alól gyorsan elvégeztem,azt amiért hazakerültem igazából,majd bebújtam a paplan alá és elnyomott az álom...

***

Mikor felébredtem döbbenten pillantottam meg,hogy átaludtam az egész estét.Fél tíz is elmúlt,úgyhogy úgy döntöttem felkapom a köntösöm,ami olyan meleget adott mint egy szauna.

- Hová mész? - kérdezte Mike,aki éppen a konyhában csinálta magának a kakaót.

- Nekem is tölts.

- Rendben.Cigizni mész mi? Észrevetted,hogy anyáék aludnak. - jegyezte meg bosszúsan,majd visszafordult a gáztűzhelyhez.

Az esti hideg szinte mardosta a tüdőmet,de nem igazán érdekelt.Elővettem a már bekészített cigarettát ami egészen eddig a köntösöm zsebébe lapult,majd betettem a számba és meggyújtottam.Annyira jó érzés volt,mint egy igazi függőnek.Eldőltem a hintaágyba,aminek a tetején lévő anyagot odébb húztam,hogy lássam a csillagokat.A hidegben nem csak a füst látszott,hanem a leheletem is felszállt,a kifújt cigarettafüsttel együtt.Egy kis idő után,meguntam a csillagok értelmetlen bámulását,és a diófára szegeztem a szemem.Emlék suhant végig az agyamon.
- Daniel ne csináld már! - mondtam,majd körbefutottam a diófánál.
Ő kergetett.
- Abbahagyom,ha visszaadod a játékkatonámat! - nyújtotta felém a kezét,de én elrohantam...
És aztán eltűnt...
Megvillant bennem a felismerés.

- Daniel jött vissza ugye? - rontottam be a házba,és a felém induló Mike kiejtette a kezéből a bögrét,így a kakaó szétfröccsent a padlón - Kérdeztem valamit! - kiáltottam rá és erősen megragadtam a karját - Kérlek mondd,hogy ő az!Adj valami jelet...
- Ő az!És ez miért olyan fontos?
- Ő volt az egyetlen...számomra az egyetlen ember,és elveszítettem.Akkoriban ő nem tartott kicsinek,bár veled egy idős volt.És ő foglalkozott velem,aztán egyszer csak eltűnt mintha soha nem is létezett volna... - mondtam még mindig a pólóját rángatva,és hisztérikus hang tört fel belőlem.
- Fejezed be.Van barátod!Amanda....
Ezzel otthagyott és felment,a szobájába.
- Nem hagyom ennyiben...NEM! - suttogtam magam elé,majd megindultam az új szomszédok házához.
Újra éreztem,hogy a tüdőm megtelik jeges hideg éjszakai levegővel,de nem hátráltam meg.Lerohantam a lépcsőn,egyenesen a kapuhoz,majd mikor feltéptem sietve kopogtam be az ajtón.
- Elnézést a késői zavarásért,de el szeretném kérni a házimat. És alkalmam sem volt még bemutatkozni sem önöknek,sem a titokzatos új fiúnak.
- Máris szólok neki. - válaszolt,s mintha menteni próbálná a bőrét,bevágta előttem az ajtót.Kintről tompán hallottam hangokat,majd egy erős ajtócsapódást.A nő vörösesbarna haja összevissza állt és fura hálóing volt rajta.Ijesztően hatott a látvány,de az arcvonások meglepően ismerősek voltak.
A gondolataim felénél (se) kinyílott az ajtó.Ugyanabban a pólóban és nadrágban állt előttem,mint amikor az utcán láttam,és a suliban.Fekete haja,még mindig kócosan hullott az arcába,és a szeme...jég kék volt még mindig.
- Szeretnék bemutatkozni. - nyújtottam kezet,amikor feleszméltem - Carrie Taylor vagyok.
- Tudom. - suttogta,majd becsukta maga után az ajtót halkan - Felismersz?
- Daniel? - kérdeztem,de a hangom megremegett.
- Ó istenem.. - nézett fel az égre - köszönöm.Azt hittem - nézett rám - hogy ...sosem fogsz emlékezni.

- A diófa..  - mondtam ki,és a világ legidiótább emberének éreztem magam.
- Tudom,mikor megláttam eszembe jutott nekem is.. -nyugtázta.A szeme mintha csillant volna egyet.. - el kell szöknöm.
- Ő...a nő..az  anyád?
- Nem..Egy valódi szörnyeteg.Rejts el. - nézett rám nagy szemekkel.
- Mégis hová? - kérdeztem,mire nyílt az ajtó és egy pillanat alatt Daniel...újra eltűnt a szemem elől.